Nyugati, tradicionális Asztrológia

Az Asztrológia több, mint 6000 éves tudomány. Rengeteg szuper információt tudunk meg magunról.

Nekem olyan, mintha azt a "Szerződést" olvasnám el, amit a leszületésünk előtt magunknak megírunk.

Benne van életünk története, a nehézségek, amikkel meg kell küzdenünk, az életfeladataink, a sikereink lehetőségei.

Nagyon fontos azonban az is, hogy a jelentéstartalomnál van mindig alacsony és magas szint is.

Feladatunk lenne ezt a szerződést úgy teljesíteni, hogy a benne lévő feladatokat magas szintre tudjuk juttatni. Nem minden sikerül, ez nyílvánvaló.

A szabad akaratunk is játszik, így nem biztos, hogy tudatosak vagyunk, és egyből látjuk a miérteket.

A Radix az egy térkép hozzád. A születésed pillanatában ha felnéznél az égboltra, pontosan ezt látnád, ami a Radixodon van. Ez ugyanis a születésed térképe, az adott pillanatban, az adott pontból mutatja meg a bolygók állásait.

A bolygók helyzete hatással van ránk. Nem véletlenül akkor, abban a pillanatban születtünk. És az sem véletlen ahogyan. Itt minden be van időzítve. Akkor volt megfelelő minden ahhoz, hogy a betervezett élettapasztalatokat a megfelelő mennyiségű segítséggel és nehezítésekkel meg tud tapasztalni, és lehetőséged legyen ezt megfejlődni.

Itt van megint a szabad akarat, illetve, hogy fejlesztjük-e magunkat, nyitunk-e a spiritualitásra, hogy meghalljuk a belső hangunkat, hogy megkapjuk az intuicióinkat, és figyelmesek legyünk a megérzéseinkre.

Szóval, már láthatod, hogy ez a csodás tudomány nem arról szól, hogy holnap kivel fogsza találkozni, vagy mikor nyered meg a lottót. Ez egy sokkal mélyebb téma, mondhatnám feneketlen.

De hogyan is működik ez a valóságban?

Hogy tudhatod meg az életedről ezeket az információkat?


Egy Elemzés erre ad neked lehetőséget. Ezen az egy órás online beszélgetésen választ kapsz rengeteg kérdésedre. Átnézzük azokat a dolgokat, amik téged momentán foglalkoztatnak. A születési képteledben nagyon szépen meg van az egész életed eszenciája.

Sok dolgot lehet látni, ami esetleg neked nehézséget okoz, vagy amivel épp feladatod lenne, de mindig elkerülöd. (Ilyenkor is lehet olyan, hogy mindig ugyanabba a szituációba, helyzetbe keveredsz akaratlanul is.)

Emellett lehet nézni 1 embernek az összevetett képletét is. Miben egészítitek ki egymást, miben van ütközés..


A másik nagyon gyakran keresett téma, az az előrejelzés. Megnézhetjük például, hogy amikor egy nagy esemény történt az életedben, akkor milyen bolygók tranzitáltak, azaz milyen energiák indíthatták meg a dolgok folyásást.

De meg lehet nézni az évedet is, hogy kapj egy kis információt arról, hogy ebben az évben mivel is lenne érdemes foglalkoznos. Minden évnek, időszaknak megvan a maga hangsúlya.

Ez lehet pl. a munka, és akkor érdemes ezzel foglalkozni, mert ebben tudsz nagyot fejlődni, ebben úgy haladhatsz előre, mintha hátszél segítene. De a jelen páldánál maradva, ha te nem a munkára fokuszálsz, hanem görcsösen pl párt akarsz találni, akkor inkább olyan, mintha nehezítve lenne, mintha árral szemben úsznál.

Mindennek megvan a helye és az ideje. Isteni időzítés szerint megy minden.

Ahhoz, hogy teljesen tiszta és jó képet kapjunk, kell egy nagyon pontos születési időpont is.

Perceken is múlhat, hogy melyik életterületedre van hatással egy-egy bolygó.

Ha rossz az időpont, hibás lesz az elemzés is. Így mindenkinek ajánlok először, hogy csináljunk egy bepontosítást. Ezzel kezdünk, és akkor mehet az elemzés.

Ha már egyszer bepontosítottam az időpontod, akkor utána lehet abból elemzéseket, szolárt, trazitokat nézni. Csináltam egy csomagot éppen emiatt, amiben benne van a bepontosítás, az elemzés is, és még a Tarot kártyát is megnézzük, hogy milyen útmutatást ad. Ez az Astrina Essence. Nagyon kedvelitek.

Ez igázán őszintén mondom, hogy ez valami olyan csodavilág, ami rengeteget tud segíteni az önismereti utadon. Köszönöm a rengeteg pozítiv visszajelzést, amit adtatok nekem. Ezt még az első időszakban egy név nélküli kérdőíven kaptam meg. Lejjebb olvashatjátok.


Vannak olyan Ügyfeleim is, akiknek minden hónapfordulójukban csinálok egy elemzést a következő hónap legfontosabb eseményeiről. Ez egy videó formájában elérhető a felületükön a belépés után. Ez egy nagyon kedvezményes havi díjas csomagajánlat, a neve pedig Astrina Flow lett. Itt tényleg konkrétan rád szabom az elemzést, a te életterületeidre igazítva.

Itt nem általános, kollektív szöveget kapsz, ami valakinek bejön, valakinek nem. Ez a terád szabott havi előrejelzés. A jelentkezők száma korlátozott.

Emailban érdeklődj, hogy van-e szabad hely éppen, ha érdekel ez a lehetőség. ( elemzes@astrina.eu )

Nagyon szeretem életem ezen egészen új területét, szeretnék egy olyan képet segíteni kialakítani az Asztrológiáról, ami méltó a több ezer éves múlthoz, és a tudáshoz, ami benne fejlődött, alakult ez idő alatt.

Véleményeitek...

Az elemzés után kaptok egy kérdőívet, amit én a visszajelzések miatt név nélkül kérek, így a vélemények is többségében név nélkül vannak.

Az én tapasztalatom az higy 100 % ban minden igaz amit az asztrológustól kapok. Hihetetlen volt számomra ez az egész amíg Szabina meg nem mutatta,és el nem mondta a valóságot. Halasan köszönöm növekedés biztis szükségem lesz a segítségedre e téren. NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNÖM😘😘

Név nélkül

Gyorsaság, precizsèg,alaposság.

Név nélkül

Csak ajánlani tudom!Útmutatást és megerősítést ad!Legyen az bármilyen élet terület.❤️

Név nélkül

Pontos elemzést ad önmagadról, segíthet megérteni emberi kapcsolódásainkat családtagokkal.

Név nélkül

Köszönöm a tarot kirakást! Mint mindig, most is elég pontosan kihozta azt, amiben vagyok vagy ami érdekel. Megerősített abban, hogy mélyedjek el olyan dolgokban, amik esetleg eddig csak kis gondolatként futottak àt az agyamon.😘🙏

Cs.Zita

Az embereket a jovo érdekli igazán, talan a tarott kártya elemzéssel ez jobban elérhető lesz

Név nélkül

Nagyon elégedett vagyok Szabina születési időpont-rektifikációjával. Kitartó, türelmes és rendkívül lelkiismeretes munkával jutott el egy olyan időponthoz, amely teljesen egybevágott édesanyám emlékeivel, pedig a pontos időre ő sem emlékezett. Az így kapott aszcendens és a személyiségem leírása is meglepően pontosan illik rám. Szabina kedves, alapos, és érezhető, hogy szívvel-lélekkel végzi a munkáját. Mindenkinek jó szívvel ajánlom!

Karesz

Kedves Szabina!

A kártyák sosem hazudnak..

Te egy ✨Médium vagy✨rajtad keresztül üzennek a lapok..köszönjük a közvetitèst!🥰🙏

D.Edit

Szabina nagyon kedves és figyelmes volt, az asztrológiai elemzése is nagyon érdekes és pozitív volt. Gyorsan kaptam időpontot, és nagyon jó élmény volt az egész beszélgetés.

Név nélkül

Visszajelzést kaptam önmagamról, plusz segítő támpontokat adott a folytatáshoz

Név nélkül

Sokat segített a tarot kirakásod az elindulásban. Hálásan köszönöm! 🙏És azt is, hogy minden nap megosztod velünk milyen nap van, mire figyeljünk, mit várhatunk a naptól. Már minden reggelt azzal kezdek, hogy elolvasom. Rengeteget segít. 🙏😊 🥰

Sz.Mária

Azoknak, akik válaszokat keresnek a kérdéseikre, útmutatást szeretnének kapni, vagy egyszerűen kíváncsiak arra, mikor lehetnek kedvezőbb időszakok bizonyos döntésekhez, nagy segítséget adhat.

Név nélkül

Szerintem nagyon összetett képet alkot önmagunk megismeréséről. Nekem folyamatosan "Aha" érzésem volt. Sokat segít a jövő képem megalkotásaban. Válaszokat kaptam a "miértjeimre" Megértettem az életutam nehézségeit. És további utamhoz hozzásegít. Ajánlom mindenkinek aki előtt még az út hosszú és akinek már mögötte van a hosszú út. Sokat tanulhatunk önmagunkról és a hogyan továbbra. Köszönöm szépen Szabina!🥰

Név nélkül

Szabinával barátnők vagyunk, és nagyon boldog voltam hogy csinál nekem tarot elemzést! Feltettem a kérdésemet, és húzott nekem kártyát, nagyon hálás voltam érte, mert vhol éreztem hogy ez lesz a válasz, de ő megerősített ebben, és nagyon tetszett ahogy belevitte a saját egyéniségét, személyiségét, meglátásait! Hálásan köszönöm neked drága Szabina!

Andrea

Amit ki olvasol a rajzokkal az számomra fantasztikus.

Név nélkül

Aki az Astrina Asztrologiával foglalkozik ,az a lehető legnagyobb segítséget nyújtja az embereknek.Aki hisz benne és nem ráfeszül ,csak figyeli a mindennapjait az rá fog jönni arra, hogy 100%- ban minden igazság benne van. Én személy szerint nagyon szeretem.

Név nélkül

Köszönöm, hogy megkaptam a lehetőséget az elemzésre .

Úgy érzem ad egy löketet,hogy milyen irányban is induljak el.Szuper ,hogy a helyzet mindkét oldalát kielemezted,sokat segített.

Csak ajánlani tudlak mindenkinek. 

K.Kitti

Aki ilyen szintű tudassal és érdeklődéssel van az asztrológia bármikor formájával, az nagyon sok mindent meg tud magáról is és segíthet vele másoknak is. Számomra az asztrológia nagyon szép dolog és bátran ajánlom mindenkinek aki érez ráhangolódást valamilyen formában.

Név nélkül

Az ember sok olyan dolgot tud meg ami esetleg érdemben is megváltoztatja az életet . ( életét) Egy új utat mutat,lehetőséget. Önértékelés ről,belső vívódásról,bizonytalanságról. Ne a vàltozásoktól félj a változatlanságtol!

Név nélkül

Sziasztok. Szeretném veletek a pozitív tarot élményemet megosztani.Volt egy orvos általi negatív eredmény....persze jól megijedtünk!!Megkértem Szabinát hogy rakjon ki tarot kártyát mert kíváncsi vagyok mit jelez....!!Csupa pozitív kártya jött ki az adott kérdésekre...persze amit akkor nem pontosan tudtunk értelmezni....de 2-napra rá beigazolódott a kártya jelentése.Vissza mentünk az orvoshoz és közölte hogy félre értelmezte az eredményt....és nem is biztos hogy az van amit látott....ezért további vizsgálatokat javasolt. 🙏🙏 Amire még nem kaptunk időpontot....de ha meg lesz ígérem Nektek beszámolok a fejleményekről....a legjobbakban bízva várjuk a pozitív vizsgálati eredményt...🙏🙏 Szép napot Mindenkinek  ☀️🥰

R.Kriszta